Új Világ Egyesület

Csak akkor lélegzünk szabadon, ha egy rajtunk kívül álló közös cél köt össze bennünket; ilyenkor ráeszmélünk, hogy szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba!

 

 Az Új Világ Egyesület

 

ALAPSZABÁLYA

  

Elfogadva: Az Egyesület 2003. június 13-án megtartott alakuló közgyűlésén

 

Módosított változata elfogadva a 2008. január 11-i közgyűlésen

A Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított alapvető jogok, valamint az egyesülési jogról szóló 1989 évi II. törvény alapján azért, hogy szervezetünkben a hatályos jogszabályoknak megfelelő működés valósuljon meg, valamint a demokratikus jogok maradéktalanul érvényesíthetők legyenek, illetve megfeleljen az 1997. évi CLVI. Törvényben foglaltaknak, egyesületünk alakuló közgyűlése az egyesület Alapszabályát a következőkben hozta létre és fogadta el.

  

I. AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, CÉLJA

 

1. Az egyesület neve: Új Világ Egyesület

 

2. Az alapítás éve:   2003.

 

3. Az egyesület székhelye:  1039 Budapest, Hollós Korvin Lajos u. 4. 8.72.

 

4. Az egyesület működési területe:  Az Új Világ Egyesület hatóköre kiterjed Magyarország és egész Európa területére

 

5. Az Egyesület működése:

Az Új Világ Egyesület (továbbiakban: Egyesület) olyan önkormányzattal rendelkező nonprofit szervezet, amely szakmai és érdekvédelmi koordinációs céllal, tagjainak önkéntes társulásával jött létre és demokratikusan Alapszabálya szerint működik.  Az Egyesület, mint közhasznú jogállású szervezet, vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Az Egyesület működése nyilvános,

 

6. Az Egyesület jogi személy

7. Az Egyesület vagyonával, önállóan gazdálkodik. Kiadásaikat tagdíjakból, valamint természetes- és jogi adományaikból és pályázati, illetve egyéb támogatásokból fedezi. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok — a tagdíj megfizetésén túl — az egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

8. Az Egyesület képviselője: az Egyesület Elnöke Papinot Ildikó

9.  Az Egyesület célja:

9.1 Sporttevékenység (pl. sportélet támogatása)

A sport társadalmi fontosságának képviselete. A mozgás társadalmi elismerésének növelése. A gyermek és ifjúsági korosztály minél szélesebb rétegeinek bevonása a sport tevékenységébe, általános fizikai- és mentális képességek fejlesztése. A sport, mint önszerveződésre épülő civil tevékenység, a hazai kultúra része, az egészségfejlesztés alapvető eszköze, valamint a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. A fentieken túlmenően a sport jelentős szerepet tölt és tölthet be az ifjúság morális-fizikai nevelésében, a személyiség megformálásában, és hozzájárul a testi-lelki jóléthez.

Tagjai és a hozzáfordulók részére üdülési, sport- és szabadidős tevékenységek biztosítása, az egészséges életmód megteremtésének segítése és támogatása. Utazások szervezése és lebonyolítása.

9.2  Szociális tevékenység

A szociális helyzetük valamint vallási és etnikai hovatartozásuk, betegségük miatt hátrányos helyzetű, valamint a társadalom perifériájára szorult emberek segítése. Ezen kívül erkölcsi és anyagi támogatása - azaz egészségmegőrző, betegségmegelőző, egészségügyi rehabilitációs, szociális, családsegítő tevékenység végzése, valamint ezen a területen tudományos kutató és oktató tevékenység kifejtése – az egyesület célja szerinti szolgáltatását nem csak az egyesület tagjai, hanem minden rászoruló külön megkötés és megkülönböztetés nélkül igénybe veheti. (1997. évi CLVI. Törvény 26.§ c) pontja (1), (2), (3), (4). valamint ksztv. 4§ (1) bek. a pontja.) 

9.3 Oktatási tevékenység (pl. ismeretterjesztés, támogatás) Az egészséges életmóddal összefüggésben oktatási, kulturális, tudományos programok és rendezvények szervezése és lebonyolítása.

9.4 Környezetvédelmi tevékenység (pl. természeti környezet védelme, épített   környezet védelme, állatvédelem) 

A környezetvédelem és a természetvédelem, a környezeti nevelés és ismeretterjesztés céljai érdekében munkálkodik. A megvalósításhoz rövid- közép- és hosszú távú program felállítása, megvalósítása a lakossággal, helyi önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel és más, az egyesülettel azonos cél érdekében működő nem kormányzati szervezetekkel együttműködve, azokat segítve az Egyesület szellemi-és anyagi forrásainak a célok megvalósítása érdekében történő felhasználásával.

9.5 Nemzetközi tevékenység (pl. nemzetközi kultúrális, baráti és cserekapcsolatok) 

Az Egyesület együtt kíván működni, illetve önkéntes szövetségbe léphet minden olyan hazai és külföldi szervezettel, amelynek célja az Alapszabályában foglaltakkal azonos vagy hasonló.

9.6. Kulturális tevékenység

Kiemelten kezeli a gyermek és ifjúsági programok szervezését. Kulturális tevékenységet folytat és munkája során segíti a kisebbségek beilleszkedését a társadalomba.

Szakmai, kulturális, tudományos és ismeretterjesztő rendezvények, jótékony célú akciók, könyvek és kiadványok, a film, a zene, valamint az írott és elektronikus média eszközeivel, film-és műsorgyártással is segíti.

9.7  Az egyesület célja még

Az országban lévő roma származású emberek érdekvédelmének biztosítása, az esélyegyenlőség megteremtése a társadalmi és gazdasági élet minden területén, az ilyen igények felkeltése, társadalmi öntevékenység és a közösségi élet kibontakoztatása.
Különböző fórumok szervezése, különösképpen ismeretterjesztő, felvilágosító tanfolyamok, képzések szervezése a roma nők körében, családsegítő programok szervezése, egészségügyi rendszeres szűrések szervezése, jogi segítség nyújtásában támogatást adhat, kulturális összejövetelek szervezése, roma hagyományok megőrzésére kiállítások, fórumok szervezése.

 

Halmozottan hátrányos helyzetű emberek és csoportok, nemzetiségi és etnikai

Kisebbségek esélyegyenlőségének javítása.

Egészségmegőrzést, betegségmegelőzést szolgáló, preventív, gyógyító, rehabilitációs

és terápiás tevékenységek művelése, fejlesztése különböző természetgyógyászati

módszerekkel a mentálhigiéniás elvek szerint.

 

Halmozottan hátrányos helyzetű emberek és csoportok társadalmi esélyegyenlőségének, és társadalomba való beilleszkedésének elősegítése

 

A társas kapcsolatok, tisztelet, szeretet, tolerancia, szolidaritás,

felelősségtudat, lelkiismeretesség, együttműködés igényének kialakítása,

különböző projektjeink keretében.

 

 

Szolgáltatások, képzések tanulási vagy szocializációs problémákkal küzdő

gyermekeket nevelő szülőknek. Nehéz élethelyzetben lévők felkarolása.

Kulturális, szabadidő és sportprogramok, családi kapcsolatokat, házastársi

kapcsolatok stabilitását erősítő alkalmi rendezvények szervezése.

Magas színvonalú kulturális és sportprogramok, táncsport oktatása, művelése.

Rendezvényszervezés. Mozgáskultúra fejlesztés.

Kulturális ismeretterjesztés,

 

Tevékenységünk, széleskörű propagálása írott sajtóban, rádióban és televízióban

 

Kiadványok, újságok, könyvek, CD oktató videokazetták írása, szerkesztése,

terjesztése.

 

Környezet-, táj- és állatvédelem, és kapcsolódó témákban felvilágosító táborok,

rendezvények.

 

A fenti célok megvalósulása érdekében pályázatok kiírása, ösztöndíjak biztosítása. Az egyes célok megvalósulását segítő pályázatokon való részvétel.

A társadalom hátrányos helyzetű csoportjai érdekében cselekedni kívánó magán és jogi személyek, egyesületek, alapítványok, klubok összefogása, esetleg szövetség létrehozása, esélyegyenlőségének elősegítése.

Céljai megvalósítására szakmai megbeszélések, fórumok, klubok, továbbképzések, előadások, gyakorlati bemutatók szervezése, lebonyolítása.

Információs adatbázis, valamint tanácsadó központ és információs hálózat létrehozása.

Közvélemény formálása, a sajtóval történő rendszeres kapcsolattartás segítségével.

Tagjai részére tovább- illetve átképzések szervezése, közhasznú munkahelyek szervezése.

Céljai megvalósításának elősegítésére alapítványt hozhat létre, alapítványokhoz csatlakozhat.

 9.8 Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat

Az 1997. CLVI. Törvény 4.§d./pont, illetve a 26.§d./pont alapján közhasznú tevékenységét pártoktól és politikai irányzatoktól függetlenül fejti ki, azokat sem anyagi, sem egyéb módon nem támogatja, tőlük támogatást nem fogad el. Országgyűlési és helyi önkormányzati képviselői választáson jelöltet tevékenysége során nem indít, nem támogat és ezt kizárja.

 II. Az Egyesület tagjai

 

 

  1. Az Egyesület tagsága rendes, tiszteletbeli és pártoló tagokból áll.

 

 

  1. Az Egyesület rendes tagja lehet minden olyan belföldi és külföldi magánszemély, illetve jogi személyiséggel rendelkező szervezet aki, illetve amely támogatja az Egyesület céljainak megvalósítását, elfogadja az Alapszabályát, ezt belépési nyilatkozattal tanúsítja, illetve tagdíjat fizet. Új tag belépéséhez két tag ajánlása szükséges.

 

  1. Az Egyesület tiszteletbeli tagja lehet az a belföldi vagy külföldi szakember, akinek érdemi munkája alapján a közgyűlés – az Egyesület bármely tagjának javaslatára – ezt a címet adományozza. A tiszteletbeli tagok tagságát oklevél tanúsítja. A tiszteletbeli tag az Egyesület közgyűlésén tanácskozási joggal vehet részt.

 

 

  1. Az Egyesület pártoló tagja lehet

 

a)                          minden olyan természetes személy, aki az Alapszabályt elfogadja és vállalja az Egyesület erkölcsi és anyagi támogatását

b)                         minden olyan jogi személy, amely belépéskor együttműködési megállapodásban kötelezettséget vállal az Egyesület erkölcsi és anyagi támogatására.

A pártoló tagok által nyújtott támogatás felhasználásáról az Egyesület szervei döntenek.

 

 

  1. Az Egyesület tagjairól az Egyesület szervei nyilvántartást vezetnek.

 

 

 

A TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE

 

1./ Az Egyesületi tagsági viszony keletkezhet:

a) az Egyesület alapításával,

b) belépéssel,

c) tiszteletbeli és díszelnöki cím adományozásával,

d) pártolói tevékenységgel.

 

Ha az Egyesület tagja az egyesületi tevékenység gyakorlásában tartósan (legalább hat hónapig) akadályozva van, kérelmére a tagsági viszony szüneteltethető.

 

A tagság megszűnése

1./ A rendes tagság megszűnik

a) kilépés, b)  törlés, c)  kizárás, d) elhalálozással, e) tiszteletbeli cím visszavonásával.

2./ A rendes tag és a pártoló tag az Egyesületből írásbeli bejelentéssel bármikor kiléphet.

3./ Az elnökség határozattal kizárhatja azt a rendes tagot, illetve természetes személy pártoló tagot, aki az Egyesület céljainak megvalósítását jelentősen veszélyezteteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít. A kizárást kimondó határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon az Egyesület közgyűlésénél lehet fellebbezni. A fellebbezésnek halasztó hatálya van.

4./ Az Elnökség határozattal törölheti a tagok sorából azt a tagot, aki a tagra vonatkozó alapszabályi rendelkezéseknek nem felel meg, vagy a tagsági díjjal írásbeli felszólítás ellenére, három hónapnál tovább hátralékban van. A törlést kimondó határozat ellen 15 napon belül az Egyesület közgyűléséhez lehet fellebbezni. A fellebbezésnek halasztó hatálya van.

III. AZ EGYESÜLETI TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

1.      Valamennyi tag joga, hogy:

a)      részt vegyen az Egyesület tevékenységében, az Alapszabály célkitűzéseinek megvalósításában, ezek érdekében megfelelő tájékoztatást kapjon, véleményét és javaslatát szóban, vagy írásban megtegye, és azokra választ kapjon. Ha álláspontja kisebbségben marad, joga van véleményének fenntartására és különvéleményként való megjelenítésére.

b)     Az Egyesület egészének és szerveinek működésével, célkitűzéseinek, terveinek megvalósításával, valamint a szervezet anyagi, pénzügyi helyzetével összefüggésben az Egyesület szerveihez, tisztségviselőihez kérdéseket intézzen és azokra érdemi választ kapjon.

c)      Az Egyesület által megállapított feltételek mellett igénybe vegye az Egyesület szolgáltatásait és eszközeit.

d)     Az Egyesület segítségét, közreműködését, vagy védelmét kérje minden olyan esetben, amikor jog vagy érdeksérelem éri vagy életkörülményei vagy szociális helyzete azt indokolttá teszi.

2.      A rendes tag szavazati és választói joggal rendelkezik az Egyesület minden vezető testületébe és tisztségére jelölhető és választható.

3.      A tiszteletbeli és a pártoló tag, tanácskozási joggal rendelkezik, kizáró ok hiányában választhat és tisztségre választható.

4.      A rendes tag köteles:

a)        az alapszabály rendelkezéseit betartani, az egyesület vezető szervei határozatának végrehajtását elősegíteni

b)       tagtársaival együttműködni

c)        a közgyűlés által meghatározott tagdíjat fizetni



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 16
Heti: 63
Havi: 50
Össz.: 38 431

Látogatottság növelés
Oldal: Alapszabály
Új Világ Egyesület - © 2008 - 2024 - ujvilagegyesulet.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »